Sámánok/Sámánizmus :

A lélekhitnek az a változata, amely szerint vannak természetfeletti lények, akik a közönséges halandókat már születésük előtt arra választják ki, hogy emberfeletti képességű személyekké, sámánokká legyenek. Ezek már azzá születtek, ami abban nyilvánul meg, hogy a mindennapi emberekhez viszonyítva bizonyos jelekkel, éspedig a normálisnál több csonttal (pl. foggal, fogsorral, hat ujjal) jönnek a világra. Tehát nem az lehet sámán aki akar, mert nem a sámán kap szellemeket, hanem a természetfeletti lények választják ki őt, még megszületése előtt. A kiválasztott serdülő korában, a nemi érettség beálltának időszakában váratlanul heveny idegbajba esik, mi hisztérikus rohamokkal, ájulásokkal, látomásokkal és más hasonló jelenségekkel jár együtt, ami néha heteken keresztül kínozza, és ugyanilyen váratlanul - az egyik roham idején vagy álmában - megjelenik az őt kiválasztó szellem, és bejelenti választását. A sámánképesség elnyeréséhez múlhatatlanul szükséges a hívás. Általános, hogy a felszólított nem akarja elvállalni a hivatást. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel csábítja, ha így sem ér célt, kínozza a kiválasztottat. Ez az ún. "sámánbetegség" hónapokon, esetleg éveken át gyötri, vagyis mindaddig, amíg el nem fogadja a kényszerű hivatást. Sok hagyomány szól arról, hogy a jelölt inkább halálra kínoztatta magát, de nem fogadta el a sámánságot. Ha a jelölt engedett a kényszernek és sámán lett, akkor huzamos ideig aludt egyfolytában (három, hét, vagy háromszor három napig). A huzamos alvás idején a szellemek a jelöltet feldarabolják, és átszámolják a csontjait, tehát ellenőrzik, valóban rendelkezik-e a "felesleges csonttal". Ha igen, sámánná vált. Némely népnél (pl. mongolok, madzsutungúzok) még fel is avatják a sámánt: bemutatják a természetfeletti lényeknek: jelképesen felmászik az "égig érő fára", vagy az azt jelképező hágcsóra (világfa). A jelölt - aki lehet férfi vagy nő - ezzel sámán lett. Feladatát a természetfeletti lényekkel való tetszés szerinti és közvetlen érintkezés alapján éri el. Vagyis a sámán akkor teremtheti meg azokkal a kapcsolatot, amikor az számára szükséges és nem kell valami médiumszerű közvetítőt közbeiktatnia. A természetfeletti lényekkel kétféle módon érintkezhet: vagy azok költöznek belé, vagy a sámán megy a birodalmukba. Ilyen módon teljesítheti feladatait, vagyis megtudhat térben és időben távoli dolgokat, ill. gyógyíthat. A sámánszertartás szinte színházi dráma. A szertartás helyéül szolgáló sátor a színház: a tűz körül tér, ahol a szellemnek idézése folyik, a színpad; a sámán énekével láttatja, teremti meg a színfalakat; a színész - a sámán - nemcsak díszletező, hanem táncos, sőt zenekar is: nemcsak a dob verése szolgáltatja a zenét, hanem a rajta és a sámánköpenyen levő fémfüggők, csengők megfelelő ütemű rázása is. A sámánszertartás minden drámánál magával ragadóbb, mert a néző ezt a cselekményt nemcsak látja, hallja, de mélyen hiszi is. - A sámán sajátos viseletben végzi ezt a szertartást. Az öltözet rendszerint állatot jelképez, vagy agancsos vagy szárnyas állatot. Ennek megfelelően a fejviseletet agancsok vagy tollak, a lábbelit pedig hasított paták vagy karmok díszítik. Az utóbbi esetben a köpenyujjakról csüngő sűrű szövetszalagok a szárnyakat jelzik. Van olyan nép, ahol a köpenyt emberi testrészek jelképei fedik. Nemcsak a csontokat ábrázolják így, hanem pl. az emlőt, a fejviselet homlokszalagján az arc egyes részeit is. - A fenti ismérvek kizárólag a szibériai népek samanizmusát jellemzik. Van olyan vélemény, hogy régen az európai népek is ismerték az afrikai és az amerikai őslakókra pedig ma is jellemző. Ezeknél a népeknél azonban a medicin man varázslóvá válása lényegében más: hiányzik a sámánizmust jellemző kiválasztottság és kényszer mozzanata: a varázsló ui. maga akar és lehet azzá. - A magyarok kereszténység előtti hite a sámánizmus volt. A samanizmus a bronzkorban - a sziklarajzok alapján - már kimutatható.

A Táltos :

A magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye, aki a természetfeletti lények rendelése következtében lett táltossá. Ez már születéskor megnyilvánult, mert jellel jött a világra. Ez a jel a fölösszámú csontban mutatkozott meg, mert a táltos foggal, ill. tíznél több ujjal született. Már gyermekkorban eltért viselkedése az átlagtól: igen sokáig szopott, kevés szavú, csendes magaviseletű, szótlan, zárkózott, félrevonuló, sőt néha búskomor volt, de korához mérten rendkívül erős. A hetedik év jelentős volt az életében, addig ellophatták a fogát és akkor nem lett táltos képessége, vagy akkor eltűnt a szülői háztól, mert elvitték a táltosok, tehát táltossá lett. Néhol vizsgát kellett még tennie: Hajdú-Biharban fa "ágát-bogát", Nagyszalontán létrát kellett megmásznia. Sajátos volt a tápláléka: tejen, másodsorban tojáson élt. Mindent tudott, jövendölt, megmondta, hol van kincs a földben, jégesőt, vihart okozott és oszlatott, testét nem fogta golyó. Jellemző tevékenysége a viaskodás: a táltosok kerekek (vas és tüzes kerék), különböző színű lángok (kék és vörös), ellentétes színű csődörök (szürke és pej), leginkább pedig bikák (fekete, füstös és fehér szőke) alakjában viaskodtak. A viaskodás célja az időjárás eligazítása, jóra vagy rosszra fordítása. Előre tudták, hogy hol, mikor, milyen alakban és kivel kell megvívniuk. A táltosképzet a magyarság etnikus sajátossága és a pogány magyar hitvilág, ill. a sámánizmus emléke.

Ki a táltos? Olyan tudós ember, aki egyszemélyben gyógyító, tanító, pap és a nemzettudat fenntartója. E rangot nem választás útján kapja, hanem a tudása és az eredményei alapján emelkedik ki a közösség tagjai közül. Az ősi időkben a táltos külső jegyekkel is rendelkezhetett — ilyen volt a normáltól eltérő kéz- vagy lábujjszám, esetleg a háton megtalálható turulmadár-csípés —, ám az igazi tudását ő is tanulás révén sajátította el, és erről nemcsak bizonyságot adott, hanem az ismereteire a közösség számos tagját is megtanította.

— A világ szinte valamennyi kultúrájában fellelhetők a sámánok, a mágusok vagy a varázslók, ám táltosa csak egyetlen népnek, a magyarnak volt — magyarázza Kovács András. — A magyar kultúrának szerves részét alkották. A létezésük egészen Mátyás koráig bizonyított volt — akkor egészen furcsa módon pálosoknak nevezték őket, és ez nem keverendő össze a pálos rendi szerzetesekkel —, ám az elmúlt 500 év magyar történelme során a hazai táltosok háttérbe szorultak. Már nem a királyi udvar tiszteletbeli személyei voltak, hanem beolvadtak az egyszerű emberek közé. Feljegyzések bizonyítják, hogy még a XX. század hatvanas éveiben is akadtak a Csallóközben vagy Somogyban olyan személyek, akik a szellem erejével gyógyítottak, de létezésüket az akkori politikai szemlélet miatt titkolták. Ma már azonban elmondható, hogy a szakma újabb virágkorát éli: a táltosiskolák rendszeresen telt házakkal működnek és az Ősmagyar Táltos Egyháznak folyamatosan nő a létszáma.